2018. május 24., csütörtök

Krakkó


Kihasználva a pünkösdi hosszú hétvégét, elhatároztuk, hogy megnézzük Auschwitzet… Na, ez nem jött össze! (Röviden annyit róla, hogy óránként csupán 70-75 embert engednek be ide ingyenesen és egyénileg – ezek a helyek hetekre előre telítve vannak. A másik lehetőség: utazási iroda csoportjaként bejutni, ez jobban járhatóbb út, gyorsabb is, viszont igen drága.)
A lényeg, mi ezeket a tényeket nem ismerve kitaláltuk, hogyha már úgyis Pesten vagyunk, „elszaladunk” a lengyelekhez. Lelkesen nekivágtunk Krakkónak, hogy majd itt megszállunk és megnézzük a koncentrációs tábor(oka)t. Az út meglepően gyors volt, kb. 6 óra alatt már oda is értünk; és ami szintén tetszett, hogy az oda-vissza távot egy teletankolással megjártuk. Viszont amit elrontottunk, hogy nem foglaltunk előre jegyet Auschwitzba… (hát igen, az okos a más kárán tanul… mi a sajátunkén :) ) Eleve Krakkóban autóval közlekedni és leparkolni is tragikus. Csak néhány példa: a villamos lazán megáll útközben átengedni egy-egy gyalogost, ezzel lebénít mindenkit a közlekedésben; nincs a nagy kereszteződésekben lámpa, túlélőmódban kanyarodsz… a belvárosban rengeteg az egyirányú 2-3 m széles utca – próbálj csak megállni! Jó, tudom, a többszáz éves város/utcaképet nem tudják átalakítani, de még Somának is – aki profi sofőr… - feladta a leckét, hogy eljussunk a hotelunkig. Végül csak sikerült, megérkeztünk. Igaz, a belvárosi szállásunknak nem volt saját parkolója, de ezt egy huszárvágással megoldottam, a szomszédos – jóval drágább – hotelbe bementem, és kértem „szállást” (parkolóhelyet) a kocsinknak a mélygarázsukban. Rendesek voltak, kb. 700 Ft/nap áron megengedték. Még egy apróság: németül szinte sehol sem beszélnek, csak angolul (azt viszont jól).
Krakkó csodaszép. Nagyon fiatalos, pezsgő város, tele látnivalókkal és jobbnál jobb éttermekkel. Mi mivel a belvárosban laktunk, mindenhova gyalog mentünk, kb. 1 óra alatt szinte minden látványosságot elértünk. Első célpontunk a Főtér (piactér) volt, ami Európa legnagyobb tere. Itt található a Szent Mária székesegyház, a Posztócsarnok és a Városháza is. A székesegyház szárnyasoltára hatalmas és gyönyörű. A templomba 2 bejárat van: az egyik fizetős, a másik ingyenes – és mindkettő ugyanoda vezet. A logikát nem látom… jó, jó egyik a hívőknek van, másik a turistáknak, de nincs kiírva. (Mi ingyen mentünk be, de totál véletlenül.) A toronyban minden órában előjön egy trombitás, és pár percig fújja, 3 irányba is... Annak a hős őrszemnek állít emléket, aki sok száz évvel ezelőtt észrevette a Krakkót megtámadó tatárokat, és trombitaszóval riasztotta a többieket. A tatárok nem értékelték a folklórműsort, lenyilazták a szegény trombitást. (Szó se róla, olyan messziről eltalálni nem lehetett semmi!) A székesegyház előtt, a téren rengeteg árus van, és sok fiákeres, nem is beszélve a turistákról… Jó volt látni, hogy késő estig televan a placc… Vacsorázni egy helyi kis étteremben voltunk, meglepett, hogy mennyi híresség megfordult itt (közös fotók a falon lógtak…) Ennek ellenére, hogy ilyen felkapott, teljesen megfizethető volt.
Másnap felmentünk a Wawel-be, ez Krakkó dombja a Visztula (folyó) mellett, itt van a vár. Kicsit engem Egerre emlékeztetett, szép és hatalmas. A palota, templomok és múzeumok közti barangolás után „lementünk” a Zsidó negyedbe (Kazimierz-be), nagyon hangulatos. Természetesen egy zsidó étteremben ettünk eredeti ételeket, végre valahára megkóstoltam a gefilte Fish-t! (…talán emlékeztek még a Csúcsformában Jackie Chan és Chris Tucker beszélgetésére) Persze rengeteg más éttermet is láttunk, apró kifőzdéket, bárokat, beülőseket – amennyire meg tudtam ítélni, ez a város kulinális központja.
Mint az elején említettem, Auschwitzba nem jutottunk el. Majd legközelebb… Mivel kevés volt az időnk, a Wieliczkai sóbányákat is kihagytuk, de hazafelé menet megálltunk Zakopánéban. De ez már másik történet…

A tények: 
Krakkó Lengyelország 2. legnépesebb városa, lakosainak száma 760 000, elővárosokkal együtt mintegy 1 250 000 fő. A város kulturális, oktatási és turisztikai központ is, a Krakkói főegyházmegye székhelye. Ez az ország egyik legfontosabb közúti és vasúti csomópontja, Balicében pedig a második legnagyobb nemzetközi fontosságú lengyel repülőtér található.
 
Szent Mária székesegyház


 Főtér

 utcai kifőzde...az illatok isteniek!

 fedett vásárcsarnok


 a színház


 Wawel



 a rendőrök segway-en közlekednek...

 Zsidó negyed

 gefilte Fish

 Visztula



itt vacsiztunk első este...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése